Infósáv: sorozat posztolás

Egyre jobban kezd a blog a sorozatok és filmek világába menni. Bár ezt ennyire nagyon nem akartam, mégis, mivel ez teszi ki a szabadidőm nagy részét hát akkor ezt blogolom. Fordításba is bele vetettem magam, és hát akkor miért ne, tárhelyül adom a blogot, és elérhetővé teszem itt is a feliratokat. (Ez már jó ideje látható az oldalsávban)
Na de a lényeg a lényeg: a sorozatos oldal marad, ahol az összes ajánló egybe lesz gyűjtve, de mellette posztba is kirakom őket egyesével. Film ajánlókat nem fogok írni, arra van csomó másik blog, de havi szinten egyet-egyet kiemelek és írok róla pár sort. Az első "Hónap filmje" bejegyzés nemsokára jönni is fog, mivel lassan február van.

Reggeli dizájn


háromAZegyben


Sigur Rós, új album


Ezzel a bejegyzéssel jó régóta adós vagyok, hisz már pár hónapja kijött az új album, a Valtari. A lemez hozza a szokásos Sigur Ros hangulatot, talán kicsit kevésbé fogtak meg engem elsőre a dalok, de majd sokadik hallgatásra. Időt kell adni az zenéjüknek, de aki elég türelmes, az később nem fogja tudni letenni az mp3 lejátszót. A varúð című számra (a lemez zászlóshajója) már ki is írtak egy videópályázatot, azok közül hoztam egyet mutatóba.

Tengerimalac olimpia 2013

Mondjuk nekem a South Park egyik része jutott eszembe a képekről, de itt most nem róluk van szó.

A nap képe


Fat City Reprise - Long Gone

Fat City Reprise - Long Gone from Cesar Kuriyama on Vimeo.

Tattoo of tatoo's fact

via rm.com

Miami Horror - Sometimes

Egy kis ausztrál elektro.

Miami Horror - Sometimes from a + b = c on Vimeo.

2012 TOP 10 movies

Ugye január első hetében mindig az előző év top listáit látjuk mindenhol. Hát akkor én se maradok ki. Előzőleg olvashattátok a '12-es termést, szóval jöhet akkor a filmes toplista. De nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez nem csak 2012-es filmeket tartalmaz, hanem a tavalyi évben látott filmekből áll össze.

10, Like Crazy
Nem egy sztereotip romantikus történet, kiváló cselekménnyel.

9, Stardust
Drámai sci-fi-kaland film. Talán maga a sztori nem nagy dolog, de annyira jól megkreált film, hogy abszolút ajánlott megnézni. 

többi a tovább mögött!

Hannibal, a sorozat

Már csak bő 2 hónap van hátra, és indul az NBC-n a Hannibal sorozat. A képen maga Hannibal Lechter látható, azaz Mads Mikkels
Biztos csak Antony Hoppkins miatt, de én egy kicsit öregebb külsejű doktort vártam, viszont van egy olyan érzésem, hogy imádni fogjuk őt...

i wana sleep here


2012-es nagy film statisztika

Sajnos a 2011-es statisztika kimaradt. (Ki tudja miért?) De a '10-es még meg van.
2012-ben nagyjából 61 filmet néztem meg, ez több mint 93 óra filmezés, durván 4 nap. (Ez nagyon kevés...)

A toplistások (10 pontos filmek) 8 darab: Intouchables, Like Crazy, The Avengers, Chronicle, Reservoir Dogs, Catch me if u can, Hannibal, Men from Earth
9 pont: 4 db
8 pont: 8 db
7 pont: 10 db
6 pont: 8 db
5 pont: 3 db
4 pont: 9 db
3 pont: 4 db
2 pont: 3 db
1 pont: 0 db (az az áldott jó szívem...)
Két kiemelkedő (10,5 pontos) film volt idén: az Into the wild, amit második alkalommal vettem elő, illetve ide tenném még a 2013 január 1-én látott Pi életét. Remélem sikerült filmnézési ötletetek meríteni a listából, foly. köv. idén is.

Life of Pi

A minap néztem meg moziba a Pi életét 3D-ben, és úgy éreztem minimum egy posztot meg ér... Aki nem látta még, most menjen el, míg megnézheti moziban 3D-ben, erről tényleg nem érdemes lemaradni! Nem csak a látvány miatt éri meg, a története is kiváló. Hogy mennyire? Nálam egyértelműen bekerült a toplistás filmek közé. Nem csoda, hisz a legerősebb pontot kapta.


Ezt a filmet még újra fogom nézni párszor...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...